
|
|
Költészet napja Gyöngyöstarjánban |
Két programmal is ünnepelte a gyöngyöstarjáni közösségi ház a magyar költészet napját, melyet hagyományosan József Attila születésének évfordulóján tartanak. Rendhagyó kezdeményezésként az önkormányzati tulajdonú szolgáltatóház épületére várta az IKSZT a versbarátok üzeneteit, kedvenc idézeteit. A "versfüggőt" a község egyik legforgalmasabb pontján sokan megismerhették, bővíthették. Április 12-én "Volt egy ember." címmel tekinthették meg Jónás Zoltán költészetnapi műsorát a közösségi házban az érdeklődők.
Fotók: Gyöngyöstarján IKSZT facebook
|
Sikeres szakmai programon vettek részt gyöngyöstarjáni borászok |
Helyi borászok és a helyi önkormányzat képviselői látogattak el 2016. április 7-én és 8-án a Balaton-felvidékre.
Gyöngyöstarján Község Önkormányzata a meghívottaknak e program szervezésével köszönte meg azt a
támogatást, mellyel már tíz éve járultak hozzá a Lucázás sikeréhez boraik felajánlásával. Az első nap kettő,
a második nap pedig egy borkóstolón ismerkedhettek meg a résztvevők a Balaton-felvidéki és badacsonyi borokkal, szőlőművelési technológiákkal és ízelítőt kaphattak a borra épülő turisztikai szolgáltatásokból is. A programot a
sümegi vár megtekintése színesítette. A jó hangulatú kiránduláson a részt vevő borászok kiemelték az összefogás
fontosságát annak érdekében, hogy a piacon egységes fellépéssel még nagyobb sikereket érhessenek el.
|
Az Idősek Bentlakásos Otthonának vendége Gyöngyöstarján |
Gyöngyösön az Idősek Bentlakásos Otthonának vendége május-június hónapokban Gyöngyöstarján.
Maka Piroska, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ igazgatója meghívásának tett eleget a település, melynek célja a bentlakók élményhez juttatása, mindennapjaik könnyebbé tétele, valamint a környező települések megismertetése. Az otthonban gyöngyöstarjáni idősek is élnek, így nagy örömmel tettünk eleget a meghívásnak.
Megnyitó rendezvényen részt vett és köszöntötte a vendégeket Hiesz György Gyöngyös Város polgármestere,
jelen volt Kévés Tamás alpolgármester, Nagy Károly Gyöngyöstarján polgármestere.
A nyitó rendezvényen kiállításon mutatta be Bodó Gézáné Marika a régi falusi életmód eszközeit, népviseleteit.
Kis műsorral kedveskedtek óvodásaink Bódis Adél Bora, Molnár Máté és Szita Jázmin. Két gyönyörű verset szavalt Ludányiné Molnár Borbála a "Nagyi" klub tagja, majd Nagy Károly polgármester úr bemutatta Gyöngyöstarján régi és mai értékeit. A program végén pogácsával és tarjáni borral kedveskedtünk a bentlakóknak.
|
25 éves az önkormányzatiság |
1990-ben az önkormányzatiság kialakítása a magyar rendszerváltás egyik fő pillére volt. 25 évvel ezelőtt a politikai és társadalmi változással új intézményrendszer, többpárti demokrácia jött létre, és megteremtődött a helyi ügyek intézésének és irányításának lehetősége is. Az 1990. szeptember 30-án megtartott első szabad önkormányzati választásokat méltó módon ünnepelték országszerte. |
 |
Gyöngyöstarjánban 2015. október 22-én Nagy Károly polgármester és Szamosvölgyi Péter nyugdíjas polgármester egy ünnepi visszatekintésre, "közös testületi ülésre" hívta a jelenlegi képviselőket és jegyzőt, valamint a volt képviselőket, jegyzőket. Meghívást kapott Ombódi Judit is, aki 25 éven át vezette a képviselőtestületi ülések jegyzőkönyveit.
A "testületi ülésen" a meghívottak többsége megjelent, már a gyülekező alatt élénk beszélgetés kezdődött, előjöttek az elmúlt évek emlékei.
Nagy Károly polgármester és Szamosvölgyi Péter nyugdíjas polgármester köszöntötte a vendégeket. Egy perces néma csenddel emlékeztek Tihanyi Miklósné hivatalvezető helyettesre, Török István képviselő úrra, és Zaja Vilmos alpolgármesterre, majd mindketten felidézték az elmúlt 25 év legfontosabb eseményeit. Nagy Károly polgármester időrendben haladva, név szerint felkérte a képviselőket, pár mondatban idézzék fel a számukra legemlékezetesebb pillanatokat, eseményeket, majd mindenkinek átadta az erre az alkalomra készített emléklapot. Ombódi Juditnak egy nagy csokor virággal köszönte meg kitartó munkáját. |
A Napköziotthonos Óvoda konyhájának dolgozói finom vacsorát készítettek erre az alkalomra, mindenkinek nagyon ízlett. A "testületi ülés" késő este ért véget, a szép emlékek felidézésével erőt gyűjtve a következő 25 évre.
|
|
2015. október 18-án az Idősek napja alkalmából a Művelődési Házban köszöntöttük községünk idős lakóit. |
|
Polgármester úr ünnepi beszédében köszöntötte a falu legidősebb lakóit, majd a helyi óvodások adták elő kis műsorukat. Az est a Virtus Kamara Táncegyüttes és a Tarjánka néptánccsoport fergeteges előadásával, valamint
a Nagyik és Unokák Énekkar ismert nótáival folytatódott. Ludányiné Molnár Borbála verssel köszöntötte idős társait.
A Gyöngyöstarjáni Pávakör is készült egy dalcsokorral erre a délutánra. Az est zárásaként Kiss Anna nótaénekes gondoskodott a jó hangulatról, a közönséget is megtáncoltatta.
Reméljük mindenki jól érezte magát, és egy kellemes délutánt szerezhettünk községünk idős lakóinak. |
|
KÓTA-díjas lett a Gyöngyöstarjáni Pávakör |

további képek >>> |
2015. október 4-én a KÓTA fennállásának 45. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett koncerten került sor a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége KÓTA-díjának átadására.
A 2004-ben alapított magas rangú szakmai elismerést a KÓTA Elnökségének döntése alapján a kórus- és népzenei élet kiválóságai vehették át.
A díjazottak között vette át elismerését a Gyöngyöstarjáni Pávakör népzenei együttes kategóriában, a zenekultúrában végzett kimagasló munkássága elismeréséül.
A kitüntetéshez szívből gratulálunk! |
|
A Képviselőtestület 2015. május 28-i ülésén történt |
Május 28-án a Képviselőtestület megtárgyalta és elfogadta a Gyöngyösi Rendőrkapitányság,...
A HÁZSZÁM ELHELYEZÉSE AZ INGATLANTULAJDONOS ÉRDEKE! .......
ÉPÍTKEZŐK, BERUHÁZÓK FIGYELMÉBE! .......
ÉPÍTÉSI HULLADÉKOT ÁTVESZ HELYBEN A KŐBÁNYA! ..........
SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS: RUGALMASSÁG A SZÁLLÍTÁSBAN ........
Szállítási időpontok 2015-ben:
2015. június 9., 2015. július 7., 2015. augusztus 4., 2015. augusztus 25.,
2015. szeptember 22., 2015. október 21., 2015. november 24., 2015. december 22.
A teljes szöveg itt olvasható >>>
|
A Képviselőtestület 2015. április 23-i ülésén történt |
Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselőtestületi ülésén történt >>>>
|
A Képviselőtestület 2015. március 26-i ülésén történt |
Az ülés kezdetén letette esküjét és átvette megbízólevelét Már Ágnes, aki
Dr. Lipovszky András Dénes lemondását követően került a Képviselőtestületbe
és a Pénzügyi és Szociális Bizottságba.
A Testület elfogadta 2015. évi közbeszerzési tervét, megállapította az óvodai beiratkozás időpontját, elfogadta a 2014-2019. évre vonatkozó gazdasági programját, valamint megállapította a szociális étkezés és a családi napközi intézményi térítési díját a személyi térítési díjak változatlanul hagyása mellett.
Megtörtént a szociális rendelet módosítása is, mely a rendelettárban megtekinthető >>>
|
A Képviselőtestület 2015. február 12-i ülésén történt |
A Képviselőtestület 2015. évi első ülésén a következő döntéseket hozta meg >>>> |
A Képviselő-testület 2014. december 18-i testületi ülésén történt |
A Képviselőtestület 2014. évi utolsó ülésén a következő döntéseket hozta meg >>>> |
A Képviselő-testület 2014. november 20-i ülésén történt |
Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselőtestülete ülést tartott, melyen az alábbi rendeleteket fogadta el >>>> |
A Képviselő-testület 2014. november 20-i ülésén történt |
Napirend előtt a közvilágítás korszerűsítésének lehetőségeit vizsgálta a testület: az Önkormányzat az elavult lámpatesteket cserélni szeretné, ennek anyagi ráfordítása miatt megvalósítása csak hitelfelvétel mellett lenne lehetséges. Módosult az előző negyedév teljesített kiadásaival a 2014. évi költségvetésről szóló rendelet.
A polgármester Egészségügyi Társulásról szóló tájékoztatójában köszönetet mondott Dr. Petrovics Antal hétvégi
orvosi ügyeletben végzett munkájáért.
A szervezeti és működési szabályzatról szóló rendelet felülvizsgálatát követően döntés született arról, hogy a Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület és a Gyöngyöstarjáni Sportkör 2014. évi kiadásaikra támogatási kérelmet nyújthat be az önkormányzathoz.
Gyöngyösoroszival közös fogorvosi körzet betöltetlen álláshelyének pályázati kiírását a Képviselő-testület elfogadta. Az Önkormányzat felkérte a Sportkört, hogy az MLSZ-nél elnyert sportöltöző felújítási pályázatát a Virág utca 1. szám alatti ingatlanon valósítsa meg.
A Mozgáskorlátozottak Heves Megyei Egyesülete 10 000 forintos támogatást kapott évvégi rendezvényének megtartásához.
A napirendek utáni témák között foglalkozott a Testület a közelgő Luca-napi rendezvényhez kapcsolódó szervezési feladatokkal és egy, a jövő évben tervezett nagyrendezvény ötletével is.
Dr. Jakab Csaba jegyző
|
A Képviselő-testület 2014. október 22-i ülésén történt |
Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október 22-én megtartotta az önkormányzati választások utáni első, alakuló ülését. A Helyi Választási Bizottság Elnökének tájékoztatója után megtörtént a képviselők és a polgármesterek eskütétele. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény alapján a Képviselő-testület megállapította a polgármester illetményét, mely havi bruttó 448 700 Ft és költségtérítését, mely havi bruttó 67 305 Ft.
A polgármesteri ciklusprogram ismertetését követően titkos szavazással Jenei Károlyt választották meg társadalmi megbízatású alpolgármesternek, tiszteletdíját a törvényi minimumösszegben, 157 000 Ft-ban állapította meg a testület.
Megalakultak a bizottságok is: a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke elnöke Szecskő Zsolt, tagjai Dr. Lipovszky András, Ludányi Ferenc, míg külsős tagjai: Mészáros Mátyásné és Tihanyiné Bárnai Ildikó. A Kulturális és Településfejlesztési Bizottság elnöke Csontos József, tagjai Benedek Péter és Szecskő Zsolt, külsős tagjai Tihanyiné Bárnai Ildikó és Szita Ferenc.
A Testület alakuló ülésén a fentieken kívül két ügyben is döntött: a Virág utca 1. szám alatti ingatlant 1 500 000 Ft-ért az Önkormányzat megvásárolja, melyből 200 000 forint a vételi ajánlat megtételével egyidejűleg az eladót képviselő ingatlanközvetítő cég részére átutalásra került. Szelektív hulladékgyűjtő edények közbeszerzését is elbírálta a testület: az 1700 darab kukát az UNISCHO Kft. fogja szállítani.
Dr. Jakab Csaba jegyző
|
Gyöngyöstarjáni video felvételek
A GYTV engedélyével! |
|

|
Falutakarítás 2008.
Gyöngyöstarján Község Önkormányzata és a Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület 2008. április 12-én falutakarítási akciót szervezett. A közös cél érdekében együtt dolgoztak az óvodások, iskolások és a község jószándékú felnőtt lakossága.
Összesen 219 fő csatlakozott hozzánk. Minden résztvevőnek ezúton is köszönjük a segítséget. |
|
|
Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület gyermekpályázatot hirdetett meg a "Tisztább Gyöngyöstarjánért" címmel általános iskoláskorú (6-14) gyermekek számára 2007-ben. A fotópályázaton Kovács Evelin és Kecskés Alida tanulók nyerték el a fődíjat. Gratulálunk nekik! |
|
 |
A "Legvirágosabb kert"
mozgalom nyertesei 2007-ban:
I. helyezett: Szabadhegyi utca 39.
II. helyezett: Rákóczi utca 16.
III. helyezett: Széchenyi utca 41. |
|
 |
|